CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

2008. . április. 04. - Kovács Krisztián a Sportszelet újságírója beszélgetett

Kovács Lászlóval és Habos gáborral a Tárnok - Diósd bajnoki mérkőzés előtt.

Tárnok-Crome a szűkebb élmezőnybe vágyik

Presztizs csata minden szinten

Egy-egy bajnokságbanaz alsó-, illetve felsőházi rangadók mellett azon együttesek mérkőzéseit kíséri még kiemelt figyelem, amelyek egymással földrajzilag szomszédok, éppen ezért fokozott várakozás és presztizs előzi meg kettejük párharcát - függetlenül a tabellán elfoglalt mindenkori helyezéstől. Vasárnap ilyen lesz az R-PC-PLANET megyei I. osztályban a Tárnok-Crome - Diósd derbi, amelyen vasárnap 15:30-tól indul majd útjára a labda.

"Szerencsére sem eltiltottunk, sem pedig sérültünk nincsen, azaz ideálisnak mondható összeállításban várhatjuk a Diósdot" - árult el egy apró részletet csapata felkészülési tervéből Kovács László, a Tárnok-Crome szakvezetője. - Azért a feltételes mód, mert belső védőnk, Nahaj Gergely sérülés, illetve munkahelyi problémája, továbbá egyik középpályásunk, Fagyal Bertalan egy kisebb munbkahelyi baleset miatt még nem biztos, hogy játszhat, de remélem, kettőjük dolga azért valahogy rendeződik a hétvégéig."

Az ősszel - újonc létére - a Tárnok-Crome egy góllal nyerni tudott a Diósd otthonában is.

"Az őszi egy teljesen más mérkőzés volt, mint a mostani, hiszen ellenfelünk a télen nagyon megerősödött, amit igazolnak a tavaszi eredményei is. Ekkor még mi is a kieséstől való félelemtől hajtva lendületben voltunk, míg most már mások a célok mindkét oldalon. Ettől függetlenül hazai pályán ezúttal is a három pont megszerzése a célunk, már csak azért is, mivel szeretnénk megtartani pozíciónkat az első ötben. Arról nem is beszélve, hogy egy Diósd, de említhetném az Érd elleni mérkőzéseket is, mindíg külön presztizzsel bírnak, ennélfogva sajátos légkörben zajlanak, azaz a játékosok, a vezetők és a szurkolók számára is megkülönböztetett figyelem kíséri. Biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz" - fogalmazta meg a várakozásait Kovács László.

A téli erősítéseknek köszönhetően tavasszal már a Diósd felett sem lebeg Damoklesz kardja, hiszen Habos Gábor csapata 25 pontjával a kilencedik úgy, hogy az elmúlt három fordulót egyaránt győzelemmel zárta és csak Dunaharasztiban szenvedett - papírforma, ámde tisztes - vereséget.

"Ha valakinek, akkor szerénytelenség nélkül merem állítani, hogy nekem különleges presztizzsel bír minden egyes tárnoki mérkőzés. Sok ismerősöm van arrafelé, arról nem is beszélve, hogy kétezer és kétezr-négy között voltam az egyesület játékosa, illetve játékos-edzője. A mostani találkozóval kapcsolatban a minimális célunk a pontszerzés. El kell ismernem, az ősszel megérdemelten nyert nálunk a Tárnok-Crome, de most minket fűt a visszavágás lehetősége. Az ilyenkor óhatatlanul meglévő presztizst igyekszünk azért nem feltupírozni, és elsősorban a játékra szeretnénk koncentrálni. Tari Attila combizomhúzódása miatt biztosan nem játszhat, egyébként pedig a többiek valamennyien hadra foghatóak" - tudtuk meg Habos Gábortól, a Diósd edzőjétől.

Kovács László, a hazaiak trénere a Sportszeletnek azt is elmondta még, hogy a két fél szurkolói mellett várhatóan Érdről, Biatorbágyról és Sóskútról is jönnek majd érdeklődők a mérkőzésre, azaz hangulatában és nézőszámában is borítékolhatóan jócskán felülmúlja majd a vasárnapi meccs egy átlagos bajnoki találkozóét.

Visszapillantó:

2007 szeptember 16., 5. forduló: Diósd - Tárnok-Crome 1-2 (0-0),
Gól: Kiss M. ill. Takács Gy., Bihari Á.
Kiállítva:
Zsolnai Zs. a 88. percben (második sárga lap után) ill. Veszeli T. az 56. percben (a második sárga lap után)

VISSZA