CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

Kovács Krisztián SPORTSZELET-ben megjelent riportja Csákány Gáborral, aki a 2009/2010-es bajnokság 3. fordulójának legjobb játékosa lett

ARANY ÁSZOK PEST MEGYEI I. OSZTÁLY

Csákány Gábor nagy fába vágta a ,,fejszéjét”, de három találata mutatja, sikerült
Nem nyomasztja, hogy ő az egyik gólfelelős

Könnyű lenne azt állítani, hogy Csákány Gábor, a Tárnok 24 éves futballistája egymaga győzte le hétvégén a Budakalászt, de tény, hogy sok igazságtartalma lenne ennek a megállapításnak. Csákány vezérletével ugyanis úgy nyert 3–1-re Kovács László együttese, hogy a középpályást és csatárt egyaránt játszó labdarúgó szerezte a hazaiak valamennyi gólját. Ez kilences osztályzatot ,,ért” neki, valamint a forduló legjobbjának is őt választottuk meg.

– Három–egyre, mondhatni magabiztosan győzték le a masszív együttes benyomását keltő Budakalászt, amely csapnivalóan kezdte a bajnokságot. Könnyű vagy nehéz mérkőzésnek bizonyult a hétvégi derbi?
– Nem volt egyszerű meccs, hiszen gondunk és problémánk volt épp elég. Elég csak azt megemlítenem, hogy az egyik edzésen a gólkirályunk, Lukács Sándor lovaglóizom-húzódást szenvedett, és emiatt egy időre kidőlt a sorból. Ha azt veszem alapul, hogy a góljainknak a mintegy nyolcvan százalékát ,,Luki” meg én szerezzük, akkor elég nagy slamasztikában voltunk a meccset megelőzően. Persze, úgy vagyok ezzel, hogy engem egyáltalán nem nyomaszt a felelősség terhe, igyekszem mindig megoldani a rám bízott feladatot, még akkor is, ha ez némi többlettel jár.
– Ha kell középpályást, olykor pedig csatárt játszik. Min múlik mindez?
– Ha létszámban egy adott mérkőzésen ,,fullra” megvagyunk, akkor többnyire támadóként szerepelek, de ha sérülés vagy eltiltás miatt nincsen elég hadra fogható középpályásunk, akkor bal oldali futó vagyok. Nekem végül is mindegy, hogy mit játszom, nem okoz problémát egyik poszt sem.
– Elnézve a pályafutását, akárcsak Lukács Sándor, ön is tárnoki ,,őskövületnek” számít, hiszen fiatal kora ellenére időtlen idők óta itt játszik. Nem is vágyik máshová, esetleg magasabb osztályba?
– Erre kategorikusan kijelenthetem, hogy nem. Nagyon jól érzem magam Tárnokon, szeretem ezt a csapatot, nekem tökéletesen megfelel itt, éppen ezért nem is szeretnék máshová eligazolni.
– Az előző évadban a Felsőpakonnyal vívtak éles harcot a bronzéremért, amit végül önök nyertek meg. Várhatóan az idén is esélyesek lehetnek a dobogós helyek valamelyikére. Egyáltalán, Tárnokon mi a hivatalos célkitűzés?
– Az első öt hely valamelyikét feltétlenül szeretnénk megszerezni, erre képesnek is érzem a csapatunkat.
– A második játéknapon a Viadukttal meccseltek idegenben, és szenvedtek végül kettő–nullás vereséget. Feltételezem, különösen fájó volt ennek a három pontnak az elvesztése…
– Értem, mire gondol. Egy ilyen szomszédvár-rangadón különösen fontos, hogy eredményesen szerepeljünk, hiszen komoly prezstízscsaták vannak a környékbeli klubok között. Sajnos a Biatorbágy ezúttal fölénk nőtt, de tudtuk, hogy rendkívül erősek, ezért várható volt, hogy nehéz lesz ellenük.