CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

Új Elnökünk Lukács Sándor nyilatkozata

Kedves Sportbarátok!

Szeretném megköszönni a bizalmat azoknak, akik megszavaztak, mellettem állnak és segítenek nekem!
Elsősorban Aradi Józsi bácsinak azt a hihetetlenül példaértékű, alázatos munkáját, amit az elmúlt húsz évben végzett egyesületünkért. Érdekesség, hogy én éppen húsz éve kezdtem el focizni a serdülő csapatunkban Józsi bácsi kezei alatt, tehát végigkövethettem és átéltem, ahogy elnökként és edzőként is mindig kiállt mellettünk, és arra törekedett, hogy a Tárnok KSK minél jobb és elismertebb legyen a megyében.
Sok fiatalnak ő tanította a futball alapjait és mostani csapatunk egy része is nála nevelkedett.
Pályafutása alatt, csapatunk a körzeti csoportból feljutott a megyei első osztályig, ahol jelenleg is szerepelünk.
Saját magam, valamint a csapat a vezetőség és a szurkolók nevében is köszönjük Józsi bácsi!

Az új vezetőséggel is minden erőnkkel azon leszünk, hogy csapatunk minél jobban szerepeljen és hétről-hétre a sok lelkes szurkolónkat kiszolgáljuk.
Terveink között szerepel csapatkeretünk megerősítése, játékosok leigazolásával.
A Bolha Foci Tanodával, akik jelenleg is biztosítják nekünk az utánpótlás csapatokat-, minél jobb kapcsolatot szeretnénk tartani, hogy egymást segítve, megtartsuk és emeljük a tárnoki futball hírnevét.
Természetesen szükség van támogatóinkra is, akik nélkül ez nem működne. Fő támogatónk a tárnoki önkormányzat, eddig is évről-évre nagy segítséget nyújtott, akárcsak a többi cég, vállalkozó és magánszemély.  Ezután is számítunk a támogatásukra, amit előre is köszönünk. Továbbá új szponzorokat is keresünk, hogy a működésünk még stabilabb legyen.

Ezúton szeretnék, minden sportbarátnak és Tárnok szurkolónak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni!

HAJRÁ TÁRNOK!!!

                                                                                                                          Lukács Sándor

Az új Elnöknek és Elnökségnek ezúton kívánunk a nehéz feladathoz sok sikert, erőt és kitartást.


Vissza