CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

Kovács Krisztián a Sportszelet újságírója beszélgetett az U19-es bajnokság őszi gólkirályával, Vajda Dániellel

VAJDA DANI

A Pest megyei I. osztályú U19-es bajnokságban a tárnoki Bolha Focitanoda fordulhat az élről, négy ponttal megelőzve az ősszel parádézó bagiakat. Emellett még egy remek egyéni sikert is elkönyvelhetett Kovács László együttese, amelynek soraiból került ki az őszi idény legeredményesebb játékosa Vajda Dániel (képünkön) személyében.
A mindössze 16 éves futballista 24 góljával vezeti a csoport góllövőlistáját, amelyen négy találattal előzi meg a verőcei Siklósi Márkot. Csaknem biztosra vehető,, hogy kettejük közül kerül majd ki jövő nyáron a gólkirály is, hiszen tőlük jócskán lemaradva, 13 „egységgel" áll a harmadik helyen a Bag játékosa, Sármány Viktor.

- Hogyan értékeli csapata és a saját maga szemszögégből az elmúlt őszt? - kérdeztük a Bolha Focitanoda tehetséges gólkirály-jelöltjétől, Vajda Dánieltől, akit éppen iskolában értünk utol, ahol az egyik szünetben készséggel állt a Sportszelet rendelkezésére.

- Úgy gondolom, minden szempontból sikeres és eredményes félévét zártunk, ez egyaránt igaz rám is és a csapatra nézve is. A Bag ugyan végig a nyakunkon lógott, remek ellenfélnek bizonyult, és saját pályánkon sikerült 1-0-ra legyőznie bennünket, de összességében mi kiegyensúlyozottabbak voltunk, velük ellentétben kevesebbet hibáztunk.

- Mi volt az oka ennek az egyetlen fiaskójuknak?

- Őszintén szólva, fogalmam sincs. Nem tudom az okát, de az biztos, hogy azon a találkozón szerencsénk sem volt.

- Ettől függetlenül magabiztosan menetelnek. Cél a bajnoki cím?

- Igen. Júniusban szeretnék aranyérmet ünnepelni a csapattal együtt, úgy gondolom, erre minden esélyünk meg is van.

- Ön szerint ki akadályozhatja meg ebben a tárnokiakat?

- Csakis a Bag, a többiek ugyanis jócskán le vannak maradva, de azt hiszem, tavasszal egyikünk sem fog annyit hibázni, hogy mások is utolérhessenek bennünket.

- Mekkora a keretük, és hány edzéssel készültek az idény során?

- 22-24 fős a létszámunk, és nagyrészt heti öt edzéssel készültünk, a hajrában ez négy tréningre módosult, de karácsonyig további levezető gyakorlások lesznek még, hetente három alkalommal.

- Ön világéletében csatár volt?

- Nem, korábban a Goldballnál és a Honvédban még belső középpályást játszottam.

- Mi tart a fő erősségének, és vannak-e gyengéi?

- Érdekes módon, amikor hátrányba kerülünk, akkor valahogy jobban megy a játék, sokkal gyorsabban fel tudok pörögni és lendületesebb is vagyok, egész egyszerűen kihívás ilyen helyzetekben futballozni és megfordítani a mérkőzést. Éppúgy kihívás számomra az is, hogy a bajnokságban gyakran nálam egy-két évvel idősebbek ellen kell helytállnom. Ami azt illeti, a gyorsaságomon van még mit fejleszteni, hiszen középtermetű csatárként elsősorban a földön tudom megverni a nálam magasabb, erősebb védőket és nem a levegőben.

- Nagyon fiatal még ezért lehet, hogy korai még a kérdés, de hátha tud azért rá válaszolni. Hogyan képzeli el a labdarúgó karrierjét a későbbiekben?

- Egyelőre nem igazán foglalkozom a I távolabbi jövővel, szeretnék Tárnokon minél több sikernek a részese lenni, de természetesen szívesen kipróbálnám magam magasabb osztályban is, sőt akár külföldön is.

- Van kedvenc csapata?

- A Ferencváros, és az utóbbi időben szimpatizálok még a szombathelyi Haladással is, szerintem egész jó focit játszanak.

(K. K.)

A góllövőlista élmezőnye:

24 GÓLOS: Vajda Dániel (Bolha Focitanoda-Tárnok)
20 GÓLOS: Siklósi M. (Verőce)
13 GÓLOS: Sármány V (Bag), Veibl V (Felsőpakony)
12 GÓLOS: Fehér R. (Bolha Focitanoda- Tárnok), Nagy R. (Budakalász), Koczeth Zs., NagyB. (Gödöllői SK)
11 GÓLOS: Brand E. (Budakalász), Túri T. (Veresegyház)
10 GOLOS: Pávics D. (Bag), Farkas Z. (Pilis-Legea)

BACK
Vissza