CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

2013. április 7. Újlengyel elleni teljesítménye alapján Szimandl Gábor lett a 21. forduló játékosa. Ebből az alkalomból Kovács Krisztián, a Sportszelet újságírója beszélgetett vele.

Szimandl Gábor 48 évesen tért vissza a kapuba

Az U19-esekkel a bajnoki címre hajt

Ha van rutinos játékos a jelenlegi megyei I. osztályú mezőnyben, akkor a Tárnok-Bolha kapusa - talán jobb, ha úgy fogalmazunk, hogy ,,mindenese” -, Szimandl Gábor (képünkön) mindenképpen a sok nagy csatát látott ,,öreg rókák” közé tartozik a maga 48 esztendejével. A megyei szintű futballba hat év után idén tavasszal visszatérő hálóőr amellett, hogy a Tárnok-Bolha KSK szakosztályvezetője, az U19-es együttes edzője is, sőt, hétről hétre véd a Sóskút Fejér megyei bajnokságban szereplő öregfiúk csapatában is, azaz a mozgás, a sport a mai napig lételemének számít.

- Honnan jött az ötlet, hogy ennyi év után visszatérjen a megyei bajnokságba?

- Sajnos komoly létszámproblémáink vannak, és ez nem csupán a kapusposztra igaz, hanem a mezőnyjátékosok esetben is. Mivel az első számú kapusunk, Kaszás Attila még a Hévízgyörk ellen súlyosan megsérült, és azóta már meg is műtötték, így őrá sajnos hosszabb ideig nem számíthatunk. Az U19-es csapat ,,egyese”, Családi Attila pedig az iskolai elfoglaltságai  miatt nem tudott edzésekre járni, így meccshiánnyal küzd, ezért lénygében kényszermegoldás volt, hogy újra védjek.

- Azt azért ennek ellenére sem mondhatja, hogy formán kívül lenne, hiszen a sóskúti öregfiúknál rendszeresen ön áll a kapuban.

- Igen, ez igaz, de azért a ,,megye-egyes” bajnokság egészen más, mint az öregfiúk. Ettől függetlenül érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy helytálljak, és úgy gondolom, eddig különösebb kritika nem is érheti a teljesítményemet, minden meccsen igyekeztem kihozni magamból a maximumot. Remélem, tudok segíteni a csapatnak.

- Az Újlengyel elleni idegenbeli 1-1-es meccsen pedig különösen, hiszen Kovács László edző 8-as osztályzatot adott önnek.

- Ez jóleső, de annyira talán mégsem volt sok dolgom a kilencven perc során, persze akadt azért néhány védenivalóm. Azt hiszem, a magas osztályzat sokkal inkább a kivédett 11-esnek szólt, amelyekből kettőt is ítéltek ellenünk a találkozón. Mindkétszer ugyanaz a játékos lőtte (Tóth Péter - az Újlengyel középpályása) - ráadásul ugyanoda - a megítélt büntetőket. Sajnos az elsőnél igencsak eltaktikáztam magam, a másodiknál viszont már résen voltam, és védeni tudtam a 94. percben, így végül ponttal tudtunk távozni. Azt már csak utólag tenném hozzá, hogy egy teljesen jogtalan büntetőt ítélt meg ellenünk a játékvezető a ,,ráadásban”.

- A cél viszont - gondolom -, mint a legtöbb együttesnél a bentmaradás kiharcolása. Jól sejtem?

- Igen, ez így van. Sajnos piszok kemény menetelés vár még ránk tavasszal, ráadásul a sok esetben rossz játékvezetés is nagyban megnehezíti a dolgunkat.

- Most, hogy tavasszal ön lett az első csapat kapusa, így mennyiben változott meg az U19-es gárda mellett végzett edzői munkája?

- Annyiban, hogy a már említett kapustársam, Kaszás Attila besegít a munkába, és az ifjúsági mérkőzések második félidejében már általában ő ül a kispadon, amíg én a felnőtt együttessel készülök.

- A következő játéknapon rangadón fogadják a Gyömrő csapatát az U19-eseknél. Milyen eredményre számít ezen a találkozón?

- Egyértelműen győzelemre. Célunk, hogy ismét megnyerjük a bajnokságot, ehhez pedig nem szabad nagyon hibáznunk a hátralévő mérkőzéseken. Van még két elmaradt tavaszi mérkőzésünk is, ha azokat sikerülne a papírformának megfelelően ,,behúznunk”, akkor máris előrébb léphetnék a tabellán, és tennénk pár lépést az aranyérem felé.

- A Tárnok-Bolha KSK több utánpótlás csapatánál is edzősködik. Milyen feladata van még, és jelenleg hány trénert alkalmaznak?

- Az egyesületnél öten dolgoznak edzőként, én a már említett U19-es korosztályon kívül az ovifocisokkal és az U7-esekkel foglalkozom, illetve Csizli Attilának besegítek az U17-esek mellett. Szóval van feladatom bőven, a tárnoki futball nagyrészt ki is tölti az életemet.

Kovács Krisztián

BACK
Vissza