< <
CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

2013. november 30. Öregfiúk csapatunk évzárója

Öregfiúk csapatunk november 30-án tartotta évzáró vacsoráját. Immár hagyományosan a tárnoki hegyközségben, Kanizsai Ferenc és családja vendégszeretetét élveztük. Az első koccintásokat és némi kiéheztetést követően Kapunics Zoltán egyesületi elnök tartotta meg évértékelését és köszönte meg a csapatot anyagilag és munkával támogatók önzetlen segítségét. A főszám ezúttal is szurkolói összegzés volt, amely Szabó István tollából született. Az addigi jókedvre sem lehetett panasz, de Spiff rímekbe faragott jellemzése közben nem volt olyan, akinek ne csorgott volna könnye a nevetéstől. A hivatalos rész végén szép gesztusok következtek. A nyáron visszavonult Érdi Tibit búcsúztattuk el ünnepélyesen, majd a már több éve Pazar vendéglátást nyújtó és nagyvonalú vendéglátónknak, Kanizsai Ferencnek köszöntük meg a támogatását.
A kemencében ropogósra sült malac ezúttal sem menekült meg, ahogy illik, dinsztelt lila káposzta mellett végezte tányérainkon. Az emésztést segítő italok mellett késő éjszakáig folytatódott a beszélgetés, a jövő évi tervek szövögetése és a nótázás. Aki jelen volt, tanúsíthatja, a hangulat ezúttal is csillagos ötös volt.

Szabó "Spiff" István rímekbe szedve értékete játékosaink őszi teljesítményét

010203 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 <

 

BACK
Vissza