< <
CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

2015 május 1. Jótékonysági Labdarúgó Torna Krisztiért

Május 1-én nagyszabású rendezvényre került sor, kicsiny községünkben. Összefogtak Tárnok labdarúgói és a labdarúgást kedvelő emberek valamint a barátok, ismerősök, egy igen nemes cél érdekében. Súlyos betegséggel küzdő női labdarúgó játékosunk, Sulai Krisztina megsegítésére gyűlt össze több, mint 100 ember.
Rendkívül jó hangulatban telt a torna, némi szelet leszámítva az idő is kedvezett. A mérkőzéseken sok bravúros megoldást láthattunk, mindenki könnyedén, élvezettel és sportszerűen focizott.
A torna végén zene mellett fogyasztotta el mindenki a jól megérdemelt pásztortarhonyát. Többen, köztük a "nap hőse" Kriszti, akiről ez a focidélelőtt szólt, estébe nyúlóan kint maradtak és nagy beszélgetések, éneklések mellett élvezték a késő tavaszt a pályán.
Felemelő élménnyel gazdagodott aki eljött, fő célját pedig még a reméltnél is jobban teljesítette az esemény. Ezúton is szeretnénk hálánkat kifejezni a névtelen adakozóknak, akik lehetőségük szerint hozzájárultak, hogy ez a nap betöltse küldetését!
Minden résztvevő elismerést érdemel, de különösen nagy köszönettel tartozunk az egész nap lebonyolításában Győri Renátának, aki szinte profikat meghazudtoló munkával vezette le a tornát valamint Pap Líviának és Sulai Veronikának a torna megszervezésében végzett odaadó munkájukért. Továbbá ezúton is szeretnénk megköszönni Szimandl Gábornak, illetve Zsámboki Edinának a sok segítséget, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a rendezvény.

Mindenki

Győri Reni megnyitója:
Nagyon sok szeretettel köszöntünk minden csapatot, támogatót, szurkolót. Szeretnénk megköszönni, hogy ennyien eljöttetek,és így meg tudjuk valósítani az I. Jótékonysági Tornát Krisztiért. Szeretném bemutatni a csapatokat:Kriszti

RENINői csapatok:
Erdőkertesi Csillagok
Százhalombattai TC
Tárnok-Bia

Férfi csapatok:
A csoport:
Kriszti Csapata (tárnoki edzők),
G. Old Boys (kispályás csapat, tárnoki öregfiúkkal a soraiban)
Szomszédosz ( Loboda László csapata)
Légszomj (Sulai Vera barátjának csapata)

B csoport:
Sasok (a tavalyin Tárnok II. játékosai)
BKSK ( Baráti Kör Sulai Krisztiért, tárnoki felnőtt csapat)
QRD Előre ( Sulai Árpád és barátai)
T.Ö.F. (tárnoki öregfiúk)

Ha ez egy átlagos torna lenne,most nagyjából be is fejezném a mondandóm,és mindenkinek jó játékot kívánnék, de mivel ez a torna egy fantasztikus csapattársunk, Kriszti miatt jött létre, engedjétek meg, hogy elmondjam,hogy miért vagyunk most itt. Krisztit belboka töréssel műtötték 2014 decemberében. Mivel nem gyógyult a műtéti sebe, újabb műtétek és vizsgálatok következtek, amiből sajnos az derült ki március közepén, hogy rosszindulatú daganat van a lábában. Április elején amputálni kellett a jobb lábát sípcsonttól. Rengeteg kezelés és rehabilitáció vár még Rá, így a mai torna összes bevételét Krisztinek ajánljuk fel, hogy jövő ilyenkor már újra együtt sportolhassunk. Krisztinek hihetetlenül sok pozitív energiája, akarata, kitartása van, példát vehetünk Róla mindannyian. A jótékonysági program második részeként bált szervezünk, melynek az időpontja 2015.06.13.-a, a Tárnoki Művelődési Házban lesz megtartva 19 órától. Várunk Szeretettel oda is Mindenkit. Végezetül Mindenkinek jó játékot kívánunk.
Érezzétek jól Magatokat. Meccsek után finom ebéd várja a csapatokat,a büfében pedig egész nap hűthetitek Magatokat!


Női torna

Mérkőzések:
Tárnok-Bia -Erdőkertes 0-0;
Tárnok-Bia-Százhalombattai TC 0-4
Erdőkertes-Százhalombattai TC 0-1
Tárnok-Bia-Erdőkertes, 1-1;
Tárnok-Bia-Százhalombattai TC 0-2
Erdőkertes-Százhalombattai TC 0-1
Helyezések:
1. Százhalombattai TC
2. Erdőkertes
3. Tárnok-Bia

Legjobb kapus: Tóth Boglárka (Erdőkertes)

Gólkirálynő: Varga Gréta (Százhalombattai TC)


Férfi torna

A csoport
Kriszti Csapata- Szomszédosz 1-0
Légszomj- G. Old Boys 0-4
Légszomj-Kriszti Csapata 6-1
G. Old Boys-Szomszédosz 0-0
Kriszti Csapata-G.Old Boys 4-0
Szomszédosz-Légszomj 0-0
B csoport:
Sasok- BKSK 2-0
QRD Előre-TÖF 6-1
QRD Előre- Sadok 1-3
TÖF- BKSK 2-4
Sasok-TÖF 7-2
BKSK-QRD Előre 3-1
Helyosztók
Sasok -Kriszti Csapata 2-0
G.Old Boys -BKSK 1-2
Légszomj - QRD Előre 1-1,büntetőkkel 3-2
Szomszédosz -TÖF elmaradt

Végeredmény:
1. Sasok
2. Kriszti Csapata
3. BKSK
4. G.Old Boys
5. Légszomj
6. QRD Előre
7. Szomszédosz
8. T.Ö.F.

Legjobb kapus: Mráz István (G. Old Boys)

Gólkirály: Csákány Gábor (Sasok)


Szalayné Szilvágyi Erzsébet képei

01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41010203 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99

BACK
Vissza