Kapunics Zoltán

Zozó

17 évesen, 1987-ben lett igazolt labdarúgó a tárnoki ificsapat kapusaként. Játszott az 1987-es Pest megyei ifjúsági kupát nyert együttesben, ahol a mindent eldöntő tizenegyes párbajban kétszer is kivédte az ellenfél büntetőjét. 1988-ban kapott először helyet a felnőttek kapujában. Eleinte többnyire Szabó Spiff tartalékaként jutott csak lehetőséghez, majd miután legendás kapusunk abbahagyta, Zoli lépett elő első számú kapusnak. Tagja volt az 1997-ben Pest megye II. osztályába feljutó, járási bajnokságot nyert csapatnak és a 2004-ben Szabad Föld kupadöntőt játszott együttesnek is. Utoljára 2006 tavaszán védett a felnőtteknél. Részt vett a 2006-ban újászervezett öregfiúk csapat beindításában, sőt jelenleg is ő a csapat elnöke. Ezen kívül többnyire véd is a csapatban, ám nem egy mérkőzésen játszott - nem is rosszul - irányító középpályást.

KAPUNICS ZOLTÁNKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics ZoltánKapunics Zoltán

Egy remek kifutás öregfiúk meccsen