Lukács Sándor

Luki

1990-ben Tárnokon volt először igazolt játékos. Tagja volt az 1991/92-es Buda-Szentendre körzeti bajnokságot nyert serdülő csapatnak. 17 évesen, 1995-ben játszott először felnőtt csapatunkban, mint középhátvéd. 1996 nyarától 1997 nyaráig a Csepel ifi csapatában játszott. Ezután visszatért Tárnokra, ahol középhátvéd, vagy beállós poszton szerepelt. Résztvevője és csapatkapitánya volt a 2004-ben Szabadföld Kupa döntőt játszó együttesnek. 2004-től posztot váltott és támadóként volt nagyon eredményes játékosa a csapatnak. Az, hogy ezen a poszton is maximális LUKÁCS SÁNDORteljesítményt nyújtott, bizonyítja, hogy 2004/2005-ös idényben 23 góljával a csapat,- a 2005/2006-os idényben pedig 40 góljával az osztály legeredményesebb játékosa lett és Gólkirályi címet szerzett. Pályafutása során több NB.III-as csapattól is kapott kedvező ajánlatokat, de ő mindig hű maradt a tárnoki szinekhez. Gólérzékenysége átlagon felüli. Góljainak nagy részét fejjel éri el. A beadásokra kitűnő ütemben szokott érkezni és az esetek többségében nem hibáz. Jó lövőtechnikája révén távoli gólok szerzése sem idegen tőle. Tagja és csapatkapitánya volt a Pest megye I. osztályában 2008-ban 4., majd 2009-ben bronzérmes csapatnak. A 2005/2006-os szezonban szerzett gólkirályi címét a 2008/2009-es szezonban egy osztállyal feljebb is meg tudta ismétalni. 26 góljával a Ferencváros volt gólkirályát, az akkor Biatorbágyon futballozó Wukovics Lászlót előzte meg.
2010 decemberétől egyesületünk elnöke. Felnőtt pályafutását 2012-ben fejezte be, azóta az öregfiúk csapatot erősíti.

Álljon itt két cikk Kovács Krisztián tollából:
Lukács Sándor bombaformában (Sportszelet 2008 06. 15.)

"Az már minden kockázat nélkül kijelenthető, hogy Lukács Sándor és az újonc Tárnok-Crome kitűnő évet zár az R-PC PLANET megyei I. osztályban. A rutinos, sok nagy csatában részt vett támadó a tavalyi feljutást követően egy bajnoki osztállyal feljebb is megőrizte kivételes gólérzékenységét, ezt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a múlt vasárnapi, kókai 8-0-s tárnoki győzelem alkalmával egymaga négy góllal vette ki a részét, ebből egyet 11-esből elérve. Lukács ezzel 17-re növelte az évad során elért góljainak a számát, s noha a gólkirályi címért folyó versenybe nyilván már nem szállhat be, az utolsó körben, a Hévízgyörk ellen hazai pályán azért akár még ,,kikerekítheti"ezt a számot, csapata pedig egy esetleges újabb győzelemmel megtartja 4. helyét a bajnokságban, ami egy újonc gárdától több mint bravúros és dicséretes eredmény lenne… "

Lukács Sándor háromszor ,,mattolta” a Verőcét (Sportszelet 2012 04. 20.)

"A tárnokiak 34 éves, ,,örökös” gólkirálya, Lukács Sándor (képünkön) a hétvégi fordulóban háromszor is bevette Verőcén Chikán Tamás kapuját, és a találkozót végül a vendégek mondhatni simán, 4–0-ra hozták. A három pont úgy kellett, mint egy falat kenyér a rossz szériában lévő Tárnoknak, amelynek nemcsak játékosa, hanem egyben elnöke is a 34 esztendős Lukács Sándor, aki a hétvégi teljesítményére teljesen megérdemelten kapott kilences osztályzatot az edzőjétől, Somogyi Gábortól."

Búcsúmérkőzése előtt Szabó István méltatta pályafutását

A mai napon mikor a Sanyi számára elérkezett az aktív pályafutás utolsó mérkőzése, pár szóban szeretném felidézni ezt a hosszú, szerencsés, eredményes pályafutás alakulását.
1990-ben lett a Sanyi igazolt játékosa a Tárnok KSK-nak. Elsősorban kitűnő fizikai adottságainak köszönhetően, hamar a serdülőcsapatunk védelmének tengelyében találta magát. Mivel jó társaságba keveredett, 1993-ban már az U16-os korosztályban bajnoki címet ünnepelhetett.
Fejlődése töretlen volt, így 1996-ban a Csepel ifjúsági csapatához került. Visszatérése után, az ezredforduló rendkívül sikeres 10 évet hozott egyesületünk, és a Sanyi életébe egyaránt.
2001-2002-es szezonban bronzérem az akkor még 2 csoportos bivalyerős megyei II. osztályban.
A 2003-20074-es év nevezetes történése a felejthetetlen kupamenetelés, melynek Szabad Föld Kupa döntő lett a vége a Puskás Ferenc stadionban, ahol a második helyet szereztük meg. A sorozat selejtezőben lőtte Sanyi élete legemlékezetesebb gólját. Az akkor NB 1.B-s Bodajk ellen 800 néző előtt lejátszott találkozón, bomba gólt fejelt Fülöp Marci hálójába.
A 2004-es év, változást hozott Sanyi barátunk életébe, aki eddig középső védőként szerepelt. Amikor csatáraink sérülés miatt kidőltek a sorból, nem kis büszkeségemre, én mondtam először, nincs mese, feltoljuk a Lukit csatárnak. Szerencsére igazam lett. 2005-ben 23 góllal házi gólkirály, 2006-ban 40 góllal megyei II. osztályú gólkirály lett, mely a csapatnak ezüstérmet jelentett.
2007-ben jött a legfontosabb Luki-gól, mely egyesületünk jövőjét évekre meghatározta. Legnagyobb riválisunk a Ráckeve ellen idegenben a bajnoki címet jelentő gólt szerezte, mellyel feljutottunk a Megyei I. osztályba. 2009-ben a Megyei 1. osztályban 26 góllal gólkirályi cím, és bronzérem a csapattal, jelezte, hogy ellenfeleink továbbra sem találják a Luki-henger ellenszerét. Ezekben, az években több környékbeli magasabb osztályú csapat is kinyitotta Sanyi előtt a kincsesláda fedelét, de ő hű maradt a tárnoki zsíros kenyérhez.
Mondandóm elején eredményes, szerencsés pályafutást említettem, az eredményes részt felsoroltam. Szerencsés voltál Sanyi, hogy a súlyos sérülések elkerültek, szerencsés voltál hogy olyan NB 1-et, válogatottat megjárt játékosokkal is játszhattál együtt mint például Csucsánszky Zoltán, Orosz Ferenc, Szilveszter Ferenc, Zombori András, akik nemcsak futballtudásukkal, hanem emberi tulajdonságukkal is példát mutattak, szerencsés vagy, hogy pályafutásod legszebb szakasza a technika, és 3 derék embernek köszönhetően megörökítésre került. Majd öreg napjaidon, mamuszban, hintaszékben ülve, kockás takaróba burkolózva, két-három kattintással megnézheted, megmutathatod, kivoltál, mit tudtál a futballpályán!
A mai napon mikor majd lekocogsz a pályáról, hivatalosan is az öregfiúk csapatunk tagja lettél, ahol ugyanúgy számítunk góljaidra. Életed további részére erőt és jó egészséget kívánunk, és sok boldogságot!

Néhány gólja

"007 BAJNOKI TABLÓLUKÁCS SÁNDOR2011 TÁRNOK KSK