Szabó Miklós

1948 november 8.-án született. 1962-ben Érden kezdett focizni. 1964-ben Érdről az akkor jó nevű GANZ-MÁVAG ifjúsági csapatához igazolt. Később az NB.I/B osztályú felnőtt csapatban is bemutatkozott. 1969-ben eligazolt a Ferencvárosi Bányászba (BLASZ I.), majd innen került 1970-ben Tárnokra. 1988-ig a felnőtt csapatban, majd 1998-ig az öregfiúkban játszott. Hálóőrtől középcsatárig, minden poszton bevethető volt. A kilencvenes évek közepétől fenőtt csapatunk edzőjeként tevékenykedett, irányítása alatt bronzérmet szereztünk a körzeti bajnokságban. Az őszi szezonban Ő irányította a megyei másodosztályba 1997-ben feljutó együttes munkáját. Jelenleg gasztronómiai szakértelmével segíti csapataink munkáját. Fia Szabó Gábor (Teve) is futbalozott Tárnokon. Ezekben az 1970-71-es dokumentumokban többször is a jók között említik. MEGNÉZEM

Egykor és most