CÍMER

HAJRÁ TÁRNOK!
KEZDŐLAP

TÁRNOK

Krónika 1944-1983

Ha bárki tud segíteni adattal képpel, kérjük tegye meg!

Tárnok évtizedek
Reitter László cikke

1947-ben a Közép-magyar Labdarúgó Alszövetség (KÖLASZ) égisze alá tartoztak a Pest megyei csapatok. Ezt az időszakot rajtunk kívül a Budakalász, a Ceglédi Kossuth, a Dunakeszi Magyarság, a Monor, a Nagykőrös, a Pécel és a Váci Reménység fémjelezte.
A megyei bajnoki rendszert 1951-ben vezették be. Az azóta eltelt időszakról összeállitást készitek, elsődlegesen az 1957-ben indult Pest megyei Hírlap eredményeinek felhasználásával. AZ NB-s, valamint a megyei eredmények, sorrendek szerepelnek elsősorban a krónikában. A járási, azaz körzeti küzdelmekről hiányosak az adatok. Ez tükröződik abban a statisztikában amely a Tárnokiak kérésére készült.
Az új bajnoki rendszer kezdetben a naptári évhez kapcsolodó viadalokat rendeztek,a labdarúgóknál, majd őszi-tavaszi rendszerre tértek át illetve visszaálltak a korábbi módozatra. A tárnokiakról a legkorábbi adatot az 1957/1958-as eredményeknél találtam. A II. osztályban négy tizennégyes létszámú csoportban küzdöttek a csapatok, köztük a korábbi járási bajnokság szereplői. A Tárnok a Petőfi csoportban hetedik lett, ifi gárdájuk pedig a negyedik helyen végzett.
A következő bajnokságra megváltoztatták a kiírást, megszünt ez az osztály. A tárnoki gárda törzshelyét a budai járás jelentette ahol rendre erős, népes mezőny volt. Öt csoportban küzdöttek 1963-ban az együttesek, tizenheten neveztek. Az északi csoportból a győztes Budakalász lépett előre, s bár délen első lett a Tárnoki gárda, nem volt feljutási jogosultsága. Az újabb idényben 15 induló közöl hóditotta el az aranyérmet, s felnyílt előttük a másodosztály sorompója. Öt esztendőt töltöttek itt, majd az újabb átszervezés miatt visszaestek.


Csapatunk helyezései:

A Tabellák jelentős részét a magyarfutball.hu-n találtam

Középmagyarországi LASz I. osztály, Dunántúli csoport 1945/1946

# csapat neve
1 Érdi PLE
0 Csillaghegyi MTE
0 Törökbálinti MaDISz
0 Budakalász
0 Esztergomi MTE
0 Pilisvörösvári MTE
0 Tárnoki LE
0 Annavölgy
0 Magyar Viscosa
0 Dorogi AC II.
0 Pomáz
0 Szentendre

Részletek nem ismeretesek

Középmagyarországi LASz, I. osztály 1946/1947

# csapat neve mérk. gy d v gólarány pont
1 MÁV Hatvani AC 22 18 1 3  63 :  16 37
2 Dunakeszi Magyarság 22 14 4 4  67 :  32 32
3 Csillaghegyi MTE 22 12 3 7  61 :  38 27
4 Péceli MÁV AC 21 11 5 5  36 :  27 27
5 Monori MSE 21 9 4 8  39 :  32 22
6 Tárnoki SE 21 9 4 8  37 :  54 22
7 Nagykőrösi MSE 21 8 5 8  47 :  42 21
8 Magyar Viscosa 22 7 6 9  50 :  40 20
9 Budakalászi MSE 22 6 8 8  37 :  55 20
10 Pestszentimrei MTK 1 21 4 11 16  28 :  36 19
11 Rákoscsabai MTK 21 6 6 9  39 :  36 18
12 Esztergomi MÁV 22 6 6 10  28 :  38 18
13 Váci Remény SE 22 6 6 10  26 :  47 18
14 Szolnoki MÁV SE II. 22 5 7 10  22 :  49 17
15 Balassagyarmati MÁV 22 5 5 12  30 :  48 15
16 Ceglédi Kossuth MSE 22 5 3 14  33 :  55 13

 


1947

Egy érdekesség: 1947 április 6.-án egy edzőmérkőzést rendeztek, amelyen Magyarország válogatottja a KÖLASZ (Középmagyarországi Labdarúgó Szövetség) válogatottjával játszott. A mérkőzésen pályára lépett legendás labdarúgónk Kelemen Pál is. Érdemes a csapatok névsorát átböngészni, nem sokan mondhatják el, hogy játszottak a későbbi "Aranycsapat" oszlopos tagjai ellen!

Magyarország - KöLASz válogatott
1 : 1

Budapest, FTC-pálya

Gól: 19' Szusza Ferenc ill. 21' Szomolányi (11-es)

Összeállítások:
Magyar Válogatott: Grosics Gyula - Laborcz Lajos, Markusovszky, Bozsik József - Nagymarosi Mihály, Lakat Károly - Béres, Szusza Ferenc, Zsengellér Gyula, Puskás Ferenc, Vezér Antal
Edző: Gallowich Tibor

KÖLASZ Válogatott keret: Szomolányi (Nagykőrös), Elekes (Ceglédi Vasutas), Mednyánszky (Ceglédi Kossuth), Csuti, Jeszmás, Kiss III. (Dunakeszi Magyarság) Robotka, Schrei, Bognár, Pogonyi, Szabó (Hatvani Vasutas), Debreceni (Péceli MÁV), Bajkai (Monori SE), Víg, Nyúl (Rákoscsabai TK) Kelemen Pál (Tárnoki Vasutas), Garamszegi (Esztergomi Vasutas), Schubert (Váci SE), Fröhlich (Csillaghegyi MTE)
Edző: Dénes Béla

Forrás: magyarfutball.hu MAGYARFUTBALL.HU


Pestvidéki LASz, II. osztály, Érdvidéki csoport 1948/1949

# csapat neve mk. gy d v gól pt
1 Oroszlányi MTE 1 22 17 3 2  75 :  27 37
2 Törökbálinti MSE 2 22 16 2 4  69 :  27 34
3 Érdi MTE 3 22 11 4 7  43 :  43 26
4 Tatabányai Ipartelepek SE II. 22 9 6 7  42 :  45 24
5 Tárnoki VSE 22 9 5 8  31 :  47 23
6 Érdófalui SE 22 8 4 10  49 :  54 20
7 Bicskei Iparos SE 22 9 2 11  49 :  55 20
8 Bia 22 8 3 11  55 :  56 19
9 Budaörsi MTE 5 22 8 3 11  29 :  44 19
10 Tatabányai SC III. 6 22 7 3 12  51 :  53 17
11 Érdligeti SE 7 22 5 4 13  32 :  66 14
12 Diósd 22 5 1 16  30 :  38 11

Pestvidéki LASz, II. osztály, Érdi csoport 1949/1950

# csapat neve mk. gy d v gól pt
1 Érdi SzIT SE 1 22 17 1 4  81 :  25 35
2 Tatabányai MÉMOSz II. 22 16 2 4  60 :  23 34
3 Csömör 22 14 1 7  59 :  34 29
4 Érdófalusi SE 22 13 1 8  43 :  41 27
5 Cinkota 22 13 1 8  43 :  42 27
6 Törökbálinti TC 22 11 1 10  39 :  41 23
7 Budaörsi MTE 22 9 3 10  43 :  44 21
8 Tárnoki VSE 22 9 1 12  35 :  47 19
9 Bicskei Iparos SE 22 6 3 13  36 :  71 15
10 Bia 22 6 2 14  31 :  55 14
11 Oroszlány II. 22 4 2 16  29 :  43 10
12 Érdligeti Kossuth 22 4 2 16  28 :  61 10

Pest megye, Budai járás 1950/1951

# csapat neve
1 Törökbálinti Vasas
2 Érdófalu
3 Érdi Vasas II.
4 Bia
5 Budaörsi SK
6 Tárnok
7 Sóskút
8 Diósd
9 Zsámbék
10 Százhalombatta

1951-ben valamennyi megyében a megyei bajnokságot csak egy osztállyal rendezték meg. Az ide nem jutott csapatok járási (vagy városi) bajnokságokban vettek részt, majd a járási (városi) bajnokok osztályozók keretében döntöttek a megyei bajnokságba jutásról. Az osztályozók időben történő befejezése érdekében ebben a megyében a járási bajnokságokat csak egyfordulósra tervezték.


Második csapatunk szereplése

1948 Rákosvidéki csoport (Népsport 1948.)
Ebben az időszakban második csapatot is indítottunk, ezt a táblázatot az Úri KSK honlapján fedeztem fel.

Hely Csapat
1. Rákosligeti AC II
2. Rákoskeresztúri MaDISz [*1]
3. Rákoscsabai MTK II [*2]
4. Ecseri MTE
5. Maglódi MTE
6. Gyömrői VSE II
7. Tárnoki VSE II
8. Magyar Vegyiművek SE (Rákoskeresztúr)
9. Rákoskerti MaDISz [*3]
10. Rákoskeresztúri MTE II
11. Rákoskeresztúri Kossuth [*4]
12. Ecseri Barátság [*5]
13. Rákoshegyi TC II
14. Tápiószecső
15. Úri MaDISz
16. Nagykáta

[*1] feloszlott
[*2] új neve Rákoscsabai Postás II
[*3] új neve Rákoskerti SzIT
[*4] beolvadt a Rákoskeresztúri MTE-be
[*5] beolvadt az Ecseri MTE-be

Valamennyi csapat átkerült a Pestvidéki LASz-ba, az utolsó négy a III. osztályba, a többi a II. osztályba.

1947-1948 Érdvidéki B-csoport csapatai

Csapat
Érdligeti SC [*1]
Gyúrói Barátság SE[*2]
Martonvásár [*3]
Ercsi TE II[*4]
Tordas [*5]
Iváncsai SE [*6]
Tárnoki VSE II [*7]
Rácalmás
Ráckeresztúr
Szigetújfalu
Adony
Érdparkvárosi MTE
[*1] fúzió az Érdligeti Barátsággal Érdligeti SE néven, átkerült a
Pestvidéki LASz-ba
[*2] új neve Gyúrói EPOSz, átkerült a Pestvidéki LASz-ba
[*3] átkerült a Közép-Dunántúli LASz II. osztályába, új neve
Martonvásári EPOSz SE
[*4] átkerült a Közép-Dunántúli LASz II. osztályába, új neve
Ercsi DSE II
[*5] átkerült a Közép-Dunántúli LASz II. osztályába
[*6] átkerült a Közép-Dunántúli LASz II. osztályába
[*7] átkerült a Pestvidéki LASz II. osztályába

1949/1950 Pestvidéki LASz, III. osztály, Érdi csoport

# csapat neve mk. gy d v gól pt
1 Érdi DISz II. *1 16 12 3 1  56 :  21 27
2 Érdófalusi SE II. 16 8 3 5  44 :  22 19
3 Érdparkváros 16 8 2 6  53 :  36 18
4 Budaörsi MTE II. 16 7 3 6  42 :  36 17
5 Törökbálinti TC II. 16 7 3 6  38 :  41 17
6 Nándorpuszta 16 7 1 8  48 :  32 15
7 Tárnoki VSE II. 16 6 3 7  38 :  34 15
8 Érdligeti Kossuth II. *2 16 4 4 8  33 :  76 12
9 Biai EPOSz II. *3 16 1 2 13  14 :  68 4

1) volt Érdi MTE II
2) volt Érdligeti SE II, új neve Érdi Kossuth II
3) új neve Biai DISz II
Az első két helyezett feljutott az alszövetségi II. osztályba.

1957 Megyei II. osztály Petőfi csoport

Felnőtt

Hely Csapat MK GY D V GÓL PT
1. Érdi Traktor 30 23 4 3 88-29 50
2. Torbágy 30 22 2 6 48-41 46
3. Bia 30 18 6 6 70-42 42
4. Ócsa 30 18 4 8 92-33 42
5. Ecser 30 18 4 8 94-38 40
6. Érdi Építők 30 17 4 9 77-43 38
7. Tárnok 30 14 4 12 52-53 32
8. Dabas 30 12 5 13 52-71 29
9. Ujhartyán 30 10 8 12 49-58 28
10. Örkény 30 17 5 14 54-49 27
11. Budaörs 30 12 2 16 60-59 25
12. Páty 30 10 5 15 59-75 24
13. Alsónémedi 30 7 6 17 40-77 20
14. Inárcs 30 7 4 19 45-88 18
15. Újlengyel 30 4 3 23 26-79 11
16. Bugyi 30 3 2 25 27-98 8

Ifjúsági:

Hely Csapat Pont
1. Diósd
43
2. Vecsés
39
3. Érd
36
4. Budaörs
34
5. Budakalász
31
6. Szentendre
30
7. Pilisi Bányász
29
8. Dunavarsany
26
9. Tárnok
22
10. Kistarcsa
19
ll. Ócsa
17
12. Szigetszentmárton
15
13. Ráckeve
12
14. Kiskuniacháza
11



1958/59: 7. helyezés 1960/61: 12. helyezés 1961/62: 7. helyezés
1963 Buda Dé1i csoport: 1. Tárnok 1964 Buda Déli csoport: (15 induló): 1. Tárnok
Csapatunk a másodosztályba jutott!
 

1965 Területi bajnokság Középcsoport

Hely Csapat MK GY D V GÓL PT
1. Vecsés 26 20 3 3 69-18 43
2. Budaörs 26 15 6 5 57-30 36
3. Budakalász 26 14 6 6 40-22 34
4. Szigetszenmárton 26 15 2 9 50-28 32
5. Diósd 26 12 8 6 49-29 32
6. Ráckeve 26 9 6 10 58-45 24
7. Szentendre 26 8 8 10 42-53 24
8. Érd 26 9 6 11 32-43 24
9. Tárnok 26 8 8 10 29-40 24
10. Dunavarsány 26 9 6 11 40-58 24
11. Ócsa 26 8 7 11 38-50 23
12. Kiskunlacháza 26 5 5 15 27-55 15
13.Kistarcsa 26 5 3 17 19-43 13
14. Pilisi Bányász II. 26 5 3 2 18-70 12

Ifjúságiak

Hely Csapat Pont
1. Diósd 43
2. Vecsés 39
3. Érd 36
4. Budaörs 34
5. Budakalász 31
6. Szentendre 30
7. Pilisi Bányász 29
8. Dunavarsany 26
9. Tárnok 22
10. Kistarcsa 19
ll.Ócsa 17
12. Szigetszentmárton 15
13. Ráckeve 12
14. Kiskunlacháza ll

1966 Területi bajnokság Középcsoport

Hely Csapat MK GY D V GÓL PT
1.Budaörs 26 18 2 6 66-22 38
2. Érd 26 15 6 5 53-25 36
3. Biatorbágy 26 14 7 5 56-34 35
4. Ráckeve 26 14 6 6 63-31 34
5. Szigetszentmárton 26 13 6 7 62-31 32
6. Diósd 26 12 7 7 54-35 31
7. Budakalász 26 10 6 10 44-37 26
8. Ecser 26 11 3 12 39-42 23
9. Szentendrei Ép. 26 10 4 12 39-51 24
10. Szentendrei H. 26 8 6 12 50-53 22
11. Tárnok 26 9 4 13 31-46 22
12. Szigethalom 26 3 9 14 25-57 15
13.Ócsa 26 5 3 18 27-90 13
14. Dunavarsány 26 3 5 18 26-75 11

Ifjúságiak

Hely Csapat Pont
1. Ócsa 37
2. Budakalász 36
3 . Biatorbágy 31
4. Budaörs 28
5. Diósd 27
6. Érd 26
7. Tárnok 24
8. Szentendrei Építők 23
9. Szigethalom 20
10. Ráckeve 17
11. Szigetszentmárton 17
12. Dunavarsany 14
13. Ecser 12

1969 5. helyezés 1970/71 5. helyezés 1971/72 5. helyezés 1974/75 4. helyezés

1970-1971

Mérkőzés tudósítások a Budai Járási Bajnokságból a Szabó Miklóstól kapott korabeli jegyzetek alapján

Ismert sikereink, ebből az időszakból:

1963 és 1964

Csapatunk két egymást követő évben is Bajnok lett a Budai Déli csoportban és 1964-ben a másodosztályba jutott!

 


1971 augusztus 22.

VAJDA DANICsapatunk Szlovákiában, Selicén vendégeskedett ahol tornagyőzelmet aratott. Képünkön a csapat és vezetői az elnyert kristály serleggel láthatóak.
Játékosok:
Barát Béla, Poszmik Andor (Luxi), Viktóriusz Ferenc (Ferges), Szabó Miklós, Szegedi Imre (Puka), Horváth Ferenc, Váradi Ferenc (Régi), Móri László, Szabó Rudolf, Pillár Emil, Illés János, Muskovics György (Sura), Zalán András, Bálint András
Edző: Poszmik István
A mérkőzéskről eredeti feljegyzések maradtak fenn, amelyeket Szabó Miklós jóvoltából megtekinthetünk. Első mérkőzés, második mérkőzés.

1973

Csapatunk elnyerte a Pestmegyei Hírlap Kupát, amely az MNK-ban (Magyar Népköztársasági Kupa) legtovább jutott pestmegyei csapatot illette meg.

A kupa mérkőzéseken szerepelt játékosok:
Jávor András (Müsze), Szabó József (Gárt), Szegedi Imre (Puka), Barát Béla, Muskovics György (Sura), Móri László, Szabó Miklós, Papp József, Zalán András, Áment József (Dodi), Pillár Emil, Bagdi István, Illés János Edző: Poszmik István

A Pestmegyei Hírlap tudósítása a sikerről:

Tárnok nyerte a Pest megyei Hírlap Kupát

Megyei labdarúgó MNK döntő: Tárnok - Veresegyház 3:2 (1:1) Tárnok, 1000 néző, Vezette: Aranyosi
Szerdán délután Tárnokon rendezték meg a Pest megyei labdarúgócsapatok MNK döntőjét, ahová meglepetésre két alsóbb osztályú csapat jutott. A Magyar Népköztársasági Kupa küzdelmeiből már az előző fordulókban kiesett a Kossuth KFSE, a Váci Híradás, a Dunakeszi Vasutas és a Ceglédi vasutas. A megyei döntőt Tárnok és a Veresegyház labdarúgócsapata vívta.
Tárnok: Papp - Pilár, Zalán, Szabó J., Móri, Muskovits, Barát, Bagdi, Illés, Szabó M., Jávor. Edző: Poszmik István.
Csere: a második félidőben, Illés helyett Szegedi, Bagdi helyett Áment.
Veresegyház: Tóth Gy. - Nelhaus, Prokovecz, Németh E., Czene, Harcos, Tóth J., Misnyovszky, Ribánszky, Szendrői, Berki. Edző: Maglódi József. Csere: Tóth Gy. helyett Csobánczi, Szendrői helyett Berta Gy.

Rendkívül sokan voltak kiváncsiak a mérkőzésre. A vendégcsapatot 150 szurkoló kísérte el, míg a hazaiakat közel ezren bíztatták a pálya körül. Nem volt hiány a tárnoki szurkolók részéről bíztatásban, felvonultattak kereplőket, dobokat és vígan lobogtatták a zöld-fehér színű zászlókat. Igazi kupahangulat volt a pályán. A hazai együttes szerezte meg a vezetést a 14. percben, Illés révén.
De mintha megártott volna a vezető gól, mert ezután negyedórákig nem történt semmi a pályán. A két 16-os között pattogott a labda, a két csapat védelme állta a harcot az ezekben a periódusokban gyengébben játszó csatárokkal szemben. Az első félidő végén többször is alkalom nyílott mindkét csapat részéről, hogy gólt szerezzen csapatának, Szabó M. négy alkalommal is lőhetett volna egy perc alatt, 8-10 méterre a kaputól.
A negyvennegyedik perc meghozta a vendégek egyenlítő gólját. Berkit egy pillanatra szabadon hagyta őrzője, a csatár ezt kihasználta, hosszú vágtát futott, majd a kétségbeesetten kifutó Papp mellett hálóba lőtte a labdát. 1:1.
Újrakezdésre már nem volt idő. A második félidőben jelentősen emelkedett a játék színvonala, mindkét csapatnál cseréltek az edzők.
A negyvennyolcadik percben Ribánszky hét méterről lőtte fölé a labdát. Az ötvenedik percben kétszer is meleg helyzet adódott a vendégek kapujánál, Csobánczi mindkét alkalommal rosszul öklözött, és a hazai játékosok elé pattant a labda. A 70. percben Zalán hagyott ki nagy helyzetet, a 71. percben Szabó nagy lövését védte a vendégek kapusa. A 73. percben Csobánczi kifutott, Illés elé pattant a labda, azt azonban a befutó Prokopecz az üres kapuból, a gólvonalról vágta ki.
Emelkedett a játék színvonala, élvezetes volt a játék.
A 75. percben 18 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a hazai együttes, a büntetőt Zalán végezte el, és lövése a sorfal mellett a bal kapufa oldalába vágódott, 2:1. Egy perccel később Barát négy embert, a teljes védelmet átcselezve, látványos, szép gólt lőtt a vendégek hálójába, 3:1.
A 80. percben a hazaiak kapusa Papp, fejjel mentett Berki elől. A 84. percben Ribánszky állította be a végeredményt, egy szögletrúgás nyomán, fejéről a tehetetlen Papp mellett a hálóba hullott a labda, 3:2.
A mérkőzés után melegen ünnepelték a tárnoki szurkolók a hazai, győztes csapatot, és a vereséget szenvedett veresegyháziakat is. Mindkét együttes dícséretet érdemel, elsősorban azért, hogy az MNK során a megyei döntőig eljutottak. Aranyosi játékvezető és két partjelzője kitűnően látta el feladatát.

Kép és szöveg: Koppány György


1975-1976


Ifi csapatunk aranyérmet szerzett a Budai Járási Bajnokságban.

Játékosok: Tudja Ferenc, Gági László, Román Lajos, Somogyi Henrik, Matyeák Imre,Dékány János, Hegedűs István, Eszéki Tamás, Pátrovics József, László József, Blaskó József, Varga István, Cserháti György Edző: Bitó Sándor


1978/79 13. helyezés 1979/80 13. helyezés 1980/81 5. helyezés 1981/82 4.helyezés
  1982/83 4. helyezés 1983/84 6. helyezés  

1980-1981

Felnőtt csapatunk bronzérmet szerzett a Budai Járási Bajnokságban.

Játékosok: Szabó József (Gárt), Szabó István (Spiff), Ladvicska Emánuel (Emó), Hegedűs Imre (Guti), Chrenkó Rezső (Hruski), Viktóriusz János, Nyári Tibor, Jézsó Tamás, Köblös Pál (Karika), Matyóka Tibor (Bödi), Szántó Róbert, Somogyi Henrik (Pite), Váhl János, Koppányi Imre (Kopasz), Papp Gyula (Tostao) Edző: Faller Imre