|
|||
A 2011-2012-es Öregfiúk Bajnokság Krónikája
Kapunics Zoltán néhány gondolata a 2011-2012-es bajnokságról
Mindenekelőtt a legnagyszerűbb hír: ezüstérmes csapatunk van!
2006, a Tárnok KSK Öregfiúk Sportegyesület megalakulása óta vártunk erre a sikerre. Jöhetett volna már korábban is, de visszagondolva az elmúlt évekre, talán így volt ez rendjén. Az évek során minden tekintetben fejlődés volt tapasztalható az egyesületnél, de leginkább a mutatott játékkal volt mérhető a változás. A korábbi tárnoki öregfiúk csapathoz képest az újjáalakult egyesület már önmagában óriási szervezettségi és minőségi javulást jelentett, azonban a kezdeti években mind az eredmények, mind a forma meglehetősen rapszodikus képet mutatott. Már az első idények hoztak kiugró eredményeket, de csúnya vereségeket is. 2007-2008-ban 4., 2008-2009-ben 5. helyezést értünk el. Az áttörést a 2009-2010-es bajnoki év jelentette, de még nem az eredményesség szempontjából. Ekkor állt össze nagyjából az a játékoskeret, amely a mai csapatnak is a gerincét alkotja. Az erős mezőnyben a 8. helyen végeztünk, de az új keret és játékunk fejlődése egy szép jövő képét sejtette.
A másik vízválasztót 2010-2011. évi bajnokság tele hozta el. Ekkor vette át a csapat irányítását Somogyi Heni. Fontos megjegyezni, hogy elődje, Kapcsos Ferenc (Szöki) is kulcsszerepet vállalt a csapat rövid történetében, de az vitathatatlan, hogy Heni keze alatt forrott igazi csapattá a társaság. Egy egészen pazar tavasz után a negyedik helyet szereztük meg úgy, hogy több nagy skalpot is begyűjtöttünk. A Zsámbék elleni hazai és nagy mumusunk, a Martonvásár elleni győzelmek – különösen az idegenbeli – azt mutatták, hogy a csapat a nagyobb akadályok leküzdésére is éretté vált.
Heninek nem kevesebbet sikerült megvalósítania rövid idő alatt, mint azt, amit egy öregfiúk csapatban kevés edzőnek. Nevezetesen a nagy létszám miatti, illetve az egy poszton szereplő, hasonló képességű játékosokból fakadó ellentétek megszüntetését, a kiszámíthatóságot, és személyét tekintve a megbízhatóságot. Vagyis lerakta az alapokat, hogy egy igazán jó szellemű csapat jöhessen létre.
Természetesen mindez hiábavaló, ha nincsenek megfelelő partnerek. Szerencsére nálunk mindenki az volt, pedig ahány játékos, annyi fajta habitus, temperamentum, ahol az edzőnek jó pedagógiai érzékkel is rendelkeznie kell.
Talán furcsa, amit most leírok, de amikor büszkén arra gondolok, hogy milyen jó szellemű ez a csapat, akkor jellemzően nem azoknak az arca ugrik be először, akik a legtöbb percet játszva, fizikai értelemben a legtöbbet tették ezért a sikerért. Pedig ők is megérdemelnék. Sőt, nagyon is! Nekem mégis először az elnyűhetetlen Váradi Feri, az előbb említett Horváth Feri, a már egyre többet, de még mindig nem elég időt a pályán töltő Morvai Janó vagy a szükség esetén a csak egy-egy meccsre önzetlenül kisegítő Kőkúti Lajos arca ugrik be. Érdi Tibié, aki talán túlzott szerénységgel, a sértettség legkisebb nyoma nélkül adta át a helyét a nála fiatalabbaknak, de azonnal segített, ha a létszám megkívánta. Vagy Zombori Andrisé, aki évente csak egy meccsre tudja összerakni a térdét, aztán utána egy évig sántikál, de ezért az egy meccsért megéri neki, mert ha csak rövid időre is, de közöttünk lehet a pályán. Ha bármelyikük is hiányozna közülünk, mintha az egyik végtagunkat tépnék ki.
Nem túlzás, a csapatunk mentálisan ezeknek a remek embereknek a vállán nyugszik. Pontosabban azokon a sportemberi értékeken, amelyeket ők képviselnek. Amit Ők képviselnek az az öregfiúk futball lényege. Szeretni annyira ezt a játékot, hogy ha csak 15-20 percig, de hasznára lenni a csapatnak, feláldozni az egyéni érdeket a csapatért.
Ilyen pilléreken könnyű volt lépkedni a cél felé.
Az idei év eredményei mindenki számára ismertek. Sikerülhetett volna jobban is, de ne legyünk elégedetlenek, eljön az a pillanat, amikor a legfényesebb medál fog a nyakunkban csillogni. Mi is ügyeskedhettünk volna, tologathattunk volna meccseinket, hogy nagynevű, sajnos ritkán látott játékosainkat mozgósíthassuk. Nem tettük. Nálunk az előbb említett értékrend miatt elfogadhatatlan, hogy valaha is variálva vagy urambocsá ne a pályán döntsünk el egy meccset. Épp ezért a mi szőlőnk egyáltalán nem savanyú és nincs más mellékíze sem! Az előzetes terveinket messze túlteljesítettük ezzel az ezüstéremmel, amit úgy ünnepeltünk meg, hogy azt egy bajnokavatón sem tehették jobban.
Egy gondolatnyival gyengébb őszi szereplés után a veretlenül lettünk tavaszi elsők, de ha a hazai meccsek összességét nézzük, akkor sem találunk a Tárnoknál jobbat, hiszen az egész bajnoki évben még csak pontot sem veszítettünk hazai környezetben. Még egy szép elsőségre is büszkék lehetünk, hiszen mi produkáltuk a leghosszabb veretlenségi szériát. A 8. és a 22. forduló között zsinórban 15 alkalommal nem találtunk legyőzőre.
Ha az idei siker okait keressük, a fenti, mentális egységen kívül mindenképpen meg kell említeni, hogy a védekezésünk hatékonyságában nagyot léptünk előre. Ebben vitathatatlanul nagy szerepet játszott, hogy Schrenck Rajmund személyében öregfiúk szinten klasszis játszik a centerhalf poszton. A mérkőzésenkénti kapott gólok száma negyedével csökkent, ugyanakkor támadóink gólérzékenysége nem változott az előző évihez képest. Utóbbi is feltétlenül előrelépés annak fényében, hogy gólgyárosunk, Craciun Jani ebben a bajnokságban az előző évben szerzett góljainak csak harmadát lőtte – igaz így is házi gólkirály lett. Amikor kellett, a többiek vették át az ügyeletes góllövő szerepét. A góllövő listán Jani után Tóth József (Tocka), Mráz Pisti és Sík Ricsi voltak a legeredményesebbek.
Játékosaink részletes egyéni értékelésétől, ezúttal szándékosan eltekintek, ezt a meccsenkénti tudósításokban megtettem. Természetesen voltak, akik többet és voltak, akik kevesebbet tettek ezért a második helyezésért, de vitathatatlan, hogy az alább felsorolt játékosok mindegyike aktív részese volt a sikereknek és egyesületünk minden tagja egyformán értékes, fontos a csapat számára.
Az év végi értékelés a legjobb alkalom a köszönetnyilvánításra is.
Még egy ilyen kis egyesület sem tudna működni támogatók nélkül. Szerencsére sok más mellett ebben is az állandóság a jellemző nálunk. Kezdettől fogva csapatunkat támogatta és ez évben is ezt tette Tárnok Nagyközség Önkormányzata, Pécsvári László, valamint Sárosi Tamás. Vendégül látta a csapatot, Somogyi Pál, Völgyi Vilmos, Zombori András, Kapcsos Ferenc (Szöki), Matyeák Imre, illetve mind ősz végén, mind az évzárón a Kanizsai és a Szabó család. Köszönet mindannyiuknak!
A honlapunkat szerkesztő Aradi Béla, operatőrünk Kis Endre, illetve a beugró Szabó Tamás (Manszur) munkája biztosította, hogy jelen lehetünk a KSK honlapon, nem is akármilyen színvonalon. Nincs még egy öregfiúk csapat, akinek ilyen nívós honlapja lenne, mint nekünk.
Köszönjük a Tárnok KSK támogatását, a létesítmény használatát, Kleman Lajos, Szabó Miklós és Szabó István (Spiff) munkáját, amit az öregfiúkért is végeztek.
Külön köszönet illeti szurkolóinkat, különösen a TÖFC-öt, akik nem csak Tárnokon, hanem idegenben is gondoskodtak arról, hogy hazai környezetben érezzük magunkat.
Végül megköszönöm vezetőtársaim munkáját. Csősz Jani, Csabai Csabi, Zsikla Zsolti a kezdetektől fogva vezetik ezt az egyesületet. Egyiküket sem kellett soha biztatni arra, hogy segítsen, mindenki kérés nélkül, lelkesen végezte a maga feladatát.
Most pedig álljon itt azoknak a játékosoknak és vezetőknek a neve, akik 2012-bn kiharcolták az ezüstérmet:
Kőkúti Lajos, Poszmik Géza, Morvai János, Schrenck Rajmund, Zombori András, Ráb András, Váradi Norbert, Méreg Ferenc, Dajkai Zsolt, Csősz János, Somogyi Gábor, Tóth József, Szabó Emil, Hornyák Róbert, Váradi Ferenc, Horváth Ferenc, Kocsis Béla, Mráz István, Craciun Ion, Sík Richárd, Érdi Tibor, Beke Péter, Habos Gábor, Csabai Csaba, Zsikla Zsolt, Somogyi Henrik, Kapunics Zoltán.
Az őszi szezon értékelése
Az őszi szezont értékelendő, elmondhatjuk, hogy a 80%-os őszi teljesítményünkre joggal lehetünk büszkék. Ez az ősz igazi fordulópont volt a csapat életében, hiszen soha ennyi alkalommal nem játszottunk olyan jól (korábbi önmagunkhoz képest), mint most. A korábbi szezonokban is sokat nyertünk, sok pontot szereztünk, mégis ezúttal valami más volt, másként működött. Ezt, aki a csapat tagja volt, minden alkalommal érezhette, de minden bizonnyal leghűségesebb szurkolóink is tapasztalhatták. Talán soha nem volt még ennyire egységes a csapat, ennyire összetartó a társaság. Somogyi Heni, valamint a szakmai stáb remek munkát végzett. Az egységet jól példázza, hogy az ezúttal a gólszerzésben gyengélkedő Craciun Jani helyett mindig akadt több olyan kimagasló teljesítmény, ami átlendített bennünket a ritka holtpontokon. Mint a jó bor, Mráz Pisti, Tocka, Szabó Emil és Dajkai Zsolt beértek, beilleszkedtek, és mostanra igazi eszenciái lettek a csapatnak. Elég csak Mráz Pisti játékát elemezni. A korábban kicsit öncélú, saját magát szórakoztató futballja már a múlté és mára egy sokat passzoló, jó döntéseket hozó játékos vált belőle, ami nem csak Pisti eredménye, hanem a csapaté és a Somogyi Henié is, aki észrevétlenül is átformálta őt. Mindez a már régóta stabilan jól teljesítő Craciun Jani, Somogyi Gabi, Hornyák Robi, Méreg Feri, Poszmik Géza, Csősz Jani társaságában igencsak jó társítás. A szezonban érkezett Schrenck Rajmund dicséretéül talán elég annyit leírnom, hogy centerhalf játékát egyre többen hasonlítják Zombori Andriséhoz. Magyarul ezen a szinten unicum. A végére hagytam azonban a lényeget. Első hallásra bármilyen meglepően hangzik, de sikereink zálogai azok a játékosok, akik az előbb említettekhez képest különböző okokból talán kevesebbet jutottak szóhoz. Ráb Bandi, Morvai Janó, Érdi Tibi, Horváth Feri, Sík Ricsi, Habos Gabi, Beke Peti, Váradi Norbi, Váradi Feri, Kőkuti Lajos azok a legerősebb láncszemek, akik nélkül nem lehetne ilyen könnyen hajtani ezt a kerékpárt. Nélkülük egyszerűen nem működne a dolog. Kivétel nélkül mindannyian sok-sok jó teljesítménnyel, remek sportemberi tulajdonságokkal rengeteget hozzátettek az eredményeinkhez, a sikereinkhez. Összességében ez egy irigylésre méltó társaság, vélhetően irigylik is sokan…
Ezen a helyen is köszönet illeti támogatóinkat és mindenkit, aki bármilyen támogatással, munkával segíti az öregfiúkat. Ezer köszönet az egyedüli és utánozhatatlan TÖFC-nek, akik révén sokkal intenzívebben tudunk megélni minden sikert és kudarcot. Külön köszönet a Tárnok KSK-nak a kiváló együttműködésért, valamint Kleman Lajos és Szabó Miklós szertárosoknak önzetlen munkájukért és hogy nem tudtunk olyat kérni Tőlük, amiben ne segítettek volna. Végül, de nem utolsósorban köszönő szavakkal tartozunk médiáért felelős segítőinknek, Aradi Bélának és Kis Endrének, hogy megörökítették gyakori ügyetlenkedéseinket. Kérjük, mindannyian tegyétek ezt továbbra is, cserébe igyekszünk olyan szezonokat produkálni, mint amilyen ez utóbbi volt.
A szerkesztő megjegyzése:
A remek értékelést kiegészíteném azzal, hogy egyrészt köszönetet mondok állandó tudósítónknak, Kapunics Zoltánnak az élvezetes és színvonalas tudósításokért; másrészt ne feledkezzünk meg remek kapusteljesítményéről (nomen est omen). Amellett, hogy az egész szezonban egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, számtalanszor hárított gólnak látszó lövéseket és ezzel nyugalmat kölcsönzött a csapatnak akkor is amikor "nem ment annyira" a játék. Tegyük hozzá ehhez nagyban hozzájárult, hogy szinte minden edzésén kinn volt, sanyargatta magát, segítette felnőtt kapusunk felkészülését. Amikor pedig Kaszás Attila sérülése miatt szükség volt a játékára, az első csapatban is bizonyított, a forduló játékosa is lett. Ebből az alkalomból interjút készített vele a Kovács Krisztián Sportszelet újságírója. 
